I'm BLAH and I'm BLAH years old. I'm a BLAH. I love BLAH-ing.. etc., etc. So on and so on. Blah.. blah.. blah...
2011. február 11., péntek
Rájöttem, hogy minden probléma megoldja önmagát, és úgyis eljön aminek jönnie kell, ha törekszünk ellene ha éppen rásegítünk is.
Sokat gondolkodtam a napokban, mi lenne a helyes út. Elfelejteni mindent? Vagy tanulni a naivságomból és továbblépni... Ha rágondolok elfog egy érzés, amit nem érthet senki. Úgy érzem... mintha az összekötött lelkünket szét akarná választani valaki, pedig tudom, hogy pont az ő hibája az egész. Nem értem mit is szeretett volna ettől a kapcsoltból. Egyszerre két barátnő? Neki milyen érzései vannak? Igen, érzetem, hogy mikor utoljára átölelt ő tudta, hogy hamarosan eljön az idő, elválunk. De viszont kezdtem magamban kételkedni mikor a szemembe nézett és röhögött. Ironikusan. Láttam a szemében magamat... könnyes szememet, ami most haraggal volt teli. Akkor jöttem rá... ez nem a vége, ez csak a kezdet.
Az én történetem egy nagyon meleg nyári napon kezdődik. Az égen egy felhő se volt és az autónkban 40 fok. Szüleimmel jöttünk haza a szomszédos városból. Beértünk a faluba, mindig is szép látványt nyújtott a zöld környezet, tiszta levegő, és a boldog gyerekek zaja. Egy biciklisre lettem figyelmes az út másik oldalán. Egy 17 év körüli fiút láttam. Laza sötétkék pólóban egy háromnegyedes farmerban, fehér sportcipőben és fülhallgatóval a fülében.Még mindig előttem van mosolya... kreol bőre, és hogy tekerte sportbiciklijét. Apukám intett neki, dudált és leállt az egyik behajtónál. Furcsálltam. Nem értettem mi történik és ki ez. Ő visszafordult, odajött az ablakomhoz és gyengéden elmosolyodott.
- Jó napot Joan bácsi! - köszönt apukámnak. Furcsa kiejtése volt, nem a normális.
Rám emelte tekintetét, végigmért. Megszeppenve húztam össze magam a helyemen. Lehet el is pirultam, már nem emlékszem. Nem tudtam róla leemelni a szemem. Gondosan megjegyeztem arcát. Zöld szeme volt, alatta kicsit karikás. Beesett arc, de karakteres. Szépen ívelt egyenes orr, szép telt ajkak. Sötétbarna haja mindenfele állt, de jól nézett ki. Azt hihetnénk hmm de belezúgtam... de nem, nagyon nem volt az esetem.
Miközben apukámmal beszélgettek, csak hangfoszlányokat hallottam, mint pl.:
'holnap segíteni' vagy 'mihez értesz?'
Aztán elment, és felkeltette érdeklődésemet. Egyből kérdeztem is.:
- Ki volt ez?
- Mitchel, most költözött ide.
- Nem is láttam még...
- Pedig nálunk dolgozik!
- Értem.
Azzal ennyiben is maradt. Nekem lett más dolog ami elterelte a figyelmem, majd eltelt ez a nap is.
Következett a másnap.
P.A. 2010.07.23.