<xmp> <body><script type="text/javascript"> function setAttributeOnload(object, attribute, val) { if(window.addEventListener) { window.addEventListener('load', function(){ object[attribute] = val; }, false); } else { window.attachEvent('onload', function(){ object[attribute] = val; }); } } </script> <div id="navbar-iframe-container"></div> <script type="text/javascript" src="https://apis.google.com/js/platform.js"></script> <script type="text/javascript"> gapi.load("gapi.iframes:gapi.iframes.style.bubble", function() { if (gapi.iframes && gapi.iframes.getContext) { gapi.iframes.getContext().openChild({ url: 'https://www.blogger.com/navbar/455068844788030442?origin\x3dhttps://bigyiibogyoo.blogspot.com', where: document.getElementById("navbar-iframe-container"), id: "navbar-iframe" }); } }); </script> </xmp>
Welcome
Add a welcome message.
Example:
Hello. Welcome to my blog. So on and so on. Blah.. blah.. blah...

The Princess
Image Hosted by ImageShack.us I'm BLAH and I'm BLAH years old. I'm a BLAH. I love BLAH-ing.. etc., etc. So on and so on. Blah.. blah.. blah...

2011. március 4., péntek


Kapkodva vettem a levegőt, már csak az, hogy hozzám ért teljesen felizgatott. De nem olyan értelemben. Próbáltam túltenni magam ezen a dolgon, de nem volt könnyű, még mindig éreztem kezét a derekamon, félelmetes volt. Megszédített. Az jár a fejembe mennyire egy hülye vagyok, ennek a dolognak ekkora feneket keríteni, hiszen nap mint nap érnek hozzám emberek, és nem érdekelnek különösebben. Szánalmas vagyok. Nem bírom tovább, beszélnem kell Nikével.:
- Niké... láttad?
- Mit? - furcsán néz rám, megijedek.
- Megfogta a derekam, és arrébb tett, láttad? - kicsit dadogok, ez nem jó, észre fogja venni.
- Tetszik neked? 
Tűnődök a válaszon pár pillanatig, közben gondosan sétálunk fel az utcán, egészen egy piros kocsiig, ott megszólalok.
- Ne viccelj már... csak ilyen még nem fordult elő velem.
Nem válaszol semmit, gondoltam. De látom a válaszából, hogy látta és meg van a saját véleménye róla. Hirtelen meglátok egy piros kocsit mellettünk leparkolva a füvön. Nagyon tetszik, fura matricák voltak rajta, mintha össze lenne törve, olyanok. Ablaküvege is piros. Szóval egyedi kis autó.
- Huuu, de jó kocsii! - kiált fel unokatestvérem.
- Nekem is tetszik. - jön egy hang hátulról.
Hirtelen hátrafordulok, a szél annyira fúj, hogy szemembe repíti az összes hajamat. De meglátom a fiút, megint mosolyog. Szemébe nézek, hirtelen elkapja a tekintetét és Nikét figyeli, lesi minden mozdulatát. Én meg ott állok, és az jut eszembe, hogy én szerettem volna ezt mondani. Jönnek az újabb gondolatok a fejembe, amik arról szólnak, hogy mit akar ez itt és miért Nikével van, miért nem velem...? Szőrnyű egy nő vagyok, irigy, féltékeny. Hallom beszélik még a kocsit, de csak hangfoszlányokat vagyok képes felfogni. Mi van velem? Megrázom a fejem és jobban megnézem magamnak ezt a különleges pasit aki ilyen nagy benyomást tett rám. Fehér ing van rajta, a tegnapi háromnegyedes nadrággal. Arca mosolyra húzódik, csillog a szeme, ami most fekete. Egy nagy tálat cipel a vállán, csak egy kézzel fogja. Látszik, hogy uborka van benne, megszólalok:
- Uborkás fiú... - elvörösödök.
Elhallgatnak, és egymásra néznek. Halk kuncogást hallok ami egyre nagyon nevetésbe megy át. Elszégyellem magam, lehajtom a fejem. Gyorsabbra veszem lépteimet, sietek előre, valamerre.
- Hová mész? - kérdi a szőke.
Nem felelek rá, átmegyek az útkereszteződésen, gyors léptekkel, a lány gondosan követ. A különös fiú pedig ott marad a sarkon és nézi merre mennyen. Viccesnek találom, észre se veszem de megállok. Gondosan végignézek rajta majd kuncogok. Niké velem kuncog. Továbblépünk megnézni a motoros bemutatót, amit útközben fedeztünk fel, hogy van. De még eközben még mindig azt figyelem merre jár...kel...

P. A. 2010.07.24. délutánja